Tájékoztató a Fogódzkodó Egyesület munkájáról
A „Fogódzkodó” Jászsági
Speciális ellátást igénylő gyermekek, ifjak, felnőttek szüleinek és segítő
szakembereinek egyesülete 1999-ben alakult Jászberényben. Az egyesület
megalakulásának előzménye egy szülőcsoport volt, melyet gyógypedagógusok
szerveztek. Ezen az előadássorozaton fogalmazódott meg a közhasznú szervezet
megalakításának gondolata. Mint az a nevéből is kitűnik, az egyesület a
különböző életkorú – többségében értelmi vagy halmozottan – fogyatékos
embereket, családjaikat, és a velük kapcsolatban álló szakembereket fogja
össze.
Céljai közé tartozik, hogy kapcsolatot teremtsen a sérült
gyerekeket és fiatalokat nevelő családok között, a szülők
ezen találkozókon megoszthassák egymással
tapasztalataikat, problémáikat. Közös programokat szervezünk, melyek
egyrészt kimozdulási lehetőséget teremtenek a családok számára azáltal, hogy
erre az időre biztosítjuk a gyermekfelügyeletet, illetve a közös
megmozdulásokon a szülők is kevésbé vannak kitéve a megkülönböztetésnek,
negatív élményeknek. Megpróbálunk tagjaink számára minden őket érintő
hasznos információt összegyűjteni és átadni. Szülőcsoportos foglalkozásokra
igény szerint hívunk előadókat, így például járt már nálunk orvos,
pszichológus, jogász, képviselő, szociális szakember, gyógypedagógus, stb.
Az előadások ideje alatt a gyerekekre önkéntesek, illetve hallgatók
vigyáznak. Lehetőség szerint képviseljük tagságunk érdekeit a különböző
fórumokon. Tagjai vagyunk a Megyei Civil Kerekasztalnak, kapcsolatban állunk
a Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal, a Szivárvány Klubbal, az
önkormányzat Szociális Irodájával, a Jászsági illetve Jászberényi Támogató
Szolgálattal. Volt már vendégünk Jászberény város polgármestere, Jászberény
Város Szociális és Vallásügyi Bizottsága, Oktatási, Közművelődési és
Kulturális Bizottságának vezetője és a Pénzügyi Bizottság vezetője.
Kezdeményezői voltunk a városban működő civil
társszervezetekkel (Vakok és Gyengénlátók Klubja, Asztma Klub, Siketek és
Nagyothallók Klubja, Beszédhibások Demoszthenész Csoportja, Mozgássérültek
Egyesülete) és a sérült gyerekekkel foglalkozó intézményekkel (óvodák,
iskolák) történő kapcsolat kiépítésének, melynek eredményeképpen jött létre
2003-ban, 2005-ben és 2007-ben a „Mozdulj velünk!” Fogyatékosok Sport és
Kulturális Napja. Rendezvényeink egy részét, illetve a vezetőségi üléseket a
Civil Házban tartjuk. Az egyesület munkájához szükséges forrásokat
tagdíjakból, támogatóinktól, a közhasznú szervezeteknek adható 1%-os
felajánlásokból és pályázatok útján gyűjtjük össze. Így nyertünk már a
Mobilitás Közalapítványtól, az Erőforrás Alapítványtól, az Ifjúsági és
Sportminisztériumtól, a Kézenfogva Alapítványtól. Évek óta sikeresen
pályázunk Jászberény Város Önkormányzati Bizottságaihoz.
Az egyesületben folyó tevékenységről rendszeresen beszámolunk
a helyi médiákban (Jászkürt), illetve tudósítanak eseményeinkről (Trió TV és
Rádió). Két alkalommal is kiállítottunk a Jász-Expo-n, hogy ezúton is
bemutatkozzunk a nyilvánosság előtt, felhívjuk az emberek figyelmét a
fogyatékosok élethelyzetére és a szükséges erkölcsi és anyagi támogatásukra.
2007. áprilisában a Jászberényi Déryné Vegyeskar jótékonysági hangversenyt
tartott, melynek kedvezményezettje az egyesületünk volt. A befolyt pénzt a
fogyatékosok nappali intézményére különítettük el.
Augusztusban részt vettünk a kistérségi Támogató Szolgálat
által szervezett Támogató Napon Jászárokszálláson. Itt az érdeklődők előtt
bemutatkozott az egyesület. Csatlakoztunk az Európai Unió „Ma aláírásommal
állást foglalok…” aláírásgyűjtő kampányához, melynek célja, hogy az emberek
megismerjék és támogassák a fogyatékos személyeket jogaik érvényesítésében.
Azon a napon, amikor a gyermekeink megszülettek, egycsapásra megváltozott a családjaink élete. Elkezdődött egy hosszú út (kálvária), melynek a végén készen állt a diagnózis. Meg kellett küzdeni a felismeréssel, hogy a mi gyermekünk más, mint a többi. Nem kevesebb, nem rosszabb, csak másmilyen. Több gondoskodást, odafigyelést, segítséget igényel, ugyanannyi szeretetet, mint más ember, és nem csak tőlünk!
A családok ilyenkor úgy érzik, hogy egyedül maradtak a gondjaikkal. Szerencsére itt összefogott néhány érintett és létrehozta ezt az egyesületet. Tagjaink között olyan családok vannak, akik – bár sokan ezt tanácsolták nekik – nem bízták intézetre fogyatékos gyermekük felnevelését, vállalták mindazt a többletet (időt, pénzt és energiát), amit az ő gondozásuk jelent, de ezzel együtt megadva számukra azt a pótolhatatlan esélyt, melyet csak a családi környezetben felnövőknek van lehetősége megtapasztalni.
Tagjaink nemcsak jászberényiek, hanem a környékről, a jászság több településéről valók (Jászjákóhalma, Jászalsószentgyörgy, Jászszentandrás, Tápiószele, Jászfelsőszentgyörgy stb.)
A sérült gyermekek ellátása a tanköteles korból, az iskolából kikerülve teljesen megoldatlan. Elfoglaltság és intézmény híján céltalanul, többnyire a lakáson belül töltik a napjaikat. Felügyelet nélkül nem hagyhatók, ezért a szülők egyike kénytelen vele otthon maradni, mely anyagilag is igen megterhelő. A bezártság miatt és célzott tevékenység nélkül töltött idő alatt a gyerekek többnyire leépülnek, megszerzett tudásukat (írás, olvasás, számolás) nagyrészt elveszítik, többségükben felerősödnek a pszichés problémák. Erős támasz volt számukra az éveken át működő munkahely, de sajnos ez most megszűnt.
Nagyon fontos lenne létrehozni egy fogyatékosokat ellátó nappali intézményt, mely az érintettek részére megfelelő szolgáltatást nyújt, illetve lakóotthoni formában megoldani a felnőttek elhelyezésének problémáját. Be kell látnunk, hogy azok a szülők, akik évtizedeken keresztül gondozták és becsülettel felnevelték gyermekeiket, egyre kevésbé tudnak az ellátásukról gondoskodni. Az idősödő szülők szeretnék gyermekeik sorsát, jövőjét megnyugtatóan megoldani, hiszen nem tudhatják, meddig lesznek képesek őket gondozni! Sajnos, térségünk ebből a szempontból fehér folt, mert ilyen intézmények a közelben sem találhatók.
A megvalósításhoz segítőket és támogatókat szeretnénk megnyerni. Azért vettük fel a kapcsolatot a Jászsági Többcélú Társulással, mert úgy véljük, feladatköre, szervezeti felépítése és szervezettsége lehetővé teszi az ilyen, a kistérséget érintő problémák megoldásában.
Lehetőségeinkhez mérten természetesen felajánljuk együttműködésünket, szakmai segítségünket. Reméljük, megkeresésünk lehetőséget ad a további együttműködéshez.